Környezetvédelem

2016 Július 9.

Mint felelős résztvevő, mi is nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre. Nyomdánkban felhasznált papírok kizárólag Európai gyártóktól származnak. Ezek a gyárak a legszigorúbb környezetvédelmi előírások alapján dolgoznak, és ennek megfelelő tanúsítványokkal rendelkeznek. Saját tulajdonú erdőgazdaságukban, kizárólag újra ültetett fákat használnak fel. A gyártáshoz szükséges vizet helyi patakokból, folyókból nyerik. Majd megtisztítják és végeredményben tisztábban juttatják vissza a természetbe, mint ahogyan azt megkapták.

Gyártásunk során ügyelünk a gazdaságos papír felhasználásra, gépeink már ennek figyelembe vételével lettek beszerezve. Gyors beigazítás, kevesebb energia, kevesebb eselék. A maradék papírjainkat hivatalos papírhulladék kezelő vállalat szállítja el, az itt összegyűjtött alapanyagokat a papírgyárakba szállítják és újra papír készül belőlük!

A nyomdafesték mennyisége elenyésző egy termékhez képest, mi gondoskodtunk egy optimalizáló rendszer felállításáról, mely kevesebb festék felhasználása mellett is tökéletes színvisszaadást biztosít. A továbbiakban is nagy gondot fordítunk a maradék vegyianyagok megsemmisítő helyre való elszállíttatására. Ezeket az anyagokat európai szabvány által szigorúan ellenőrzött vállalatok gyűjthetik. Megsemmisítésekor hőenergia termelődik, a salakanyagot útépítésre lehet felhasználni.

Nyomdánknak ezeken kívül nincs több környezet károsító hatása, az iparban a tiszta gyártás kategóriába esünk.

Minden beruházásunknál elsődleges szempont a környezetvédelmi irányelvek betartása. Ilyenkor egy szebb, tisztább jövő a cél!

További hírek

a premier nyomdában

Termékdíj 2012-től

A 2011-ig érvényben lévő termékdíj törvény 2012-01-01-től megváltozott. A kötelezettség az első gyártó-forgalombahozót terheli. Törvényi előírás, hogy megrendeléskor ügyfeleinknek nyilatkozni kell, ha a megrendelt munka termékdíj köteles. Ha nem, nyilatkozni ebben az esetben is szükséges, hivatkozva, hogy a kiadványon, annak teljes nyomtatott felületére vetítve legalább 50%-ban nem gazdasági reklám terjesztésére...