Premier Nyomda – egyensúlyban a természettel!
2017 május 08.

A papírgyártás hallatán sokaknak az eltűnő erdők és a környezetszennyezés jut eszébe, holott az ipar saját érdeke, hogy törekedjen a fejlődésre és önmaga fenntartására. A mai modern gyárak már szabályozottan, környezetkímélően végzik a hulladékkezelést, illetve kiemelt figyelmet fordítanak az erdőgazdaságokra.
Számok
Az elmúlt évtizedek kitartó munkájának köszönhetően mára az Egyesült Államokban és az Európai Unióban a papír a legnagyobb arányban újrahasznosított anyag, például a kartont az EU-ban 81,3%-ban feldolgozzák, míg az elektronikai hulladékok csupán egyharmadát gyűjtik és kezelik megfelelően, az üvegházhatás létrejöttében felelős gázok kibocsájtásában pedig mindössze 1,1%-ot tudhat magának a nyomda- és papíripar.
Célunk a tudatos gondolkodás
A Premier Nyomda alapítása óta törekszünk arra, hogy minél inkább példát tudjunk mutatni és vezető szerepet töltsünk be a környezetvédelem területén is. Minden beruházásunknál elsődleges szempont irányelveink betartása, ezért kizárólag olyan, Európai gyárakban készülő papírokkal dolgozunk, amelyek megfelelnek a legszigorúbb szabályoknak és ezt tanúsítvánnyal is tudják igazolni. Hogy ez mit is jelent pontosan? Tudjon meg többet!
https://premiernyomda.hu/kornyezetvedelem/
Cyclus-papírcsalád
Nyomdánkban elérhetőek 100%-ban újrahasznosított, környezetbarát papírok, offset, illetve print változatban is. Ezek környezetkímélő gyártási technológia segítségével teljesen zárt rendszerben készülnek, azaz minden leeső anyagot, hulladékot újra felhasználnak. Hogy megkönnyítsük a döntést, az áruk a hagyományos változatokhoz közelít, szinte minden grammsúlyban választhatóak, nyomtathatóságuk pedig kitűnő.
Ha szeretné megismerni a Cyclus-termékeket, lépjen kapcsolatba munkatársainkkal, vagy jöjjön el személyesen nyomdánkba, ahol előzetesen megtekintheti, tapinthatja a különleges papírokat.
További hírek
a premier nyomdában

Magazin és prospektus: mit érdemes tudni?

Tavaszi frissítő kampány-tippek

Marketing Tippek 2024-re

Karácsony & szilveszter 2023: érkezünk a tippekkel!

EPR bevezetése!

A könyvek szerepe a digitális világban

Itt a tavasz: készüljön velünk!

Megérkeztek a 2023-as nyomdai tippek

Ünnepi nyomdatippek a Premiertől

2022 ősz: íme, a Premier tippjei!

Újabb mérföldkő: FSC®-tanúsítványt kaptunk!

Tavaszi tippek a Premier Nyomdától

A hatékony szórólap ismérvei

Marketing tippek, kreatív ötletek 2022-re

Karácsonyi last minute nyomdai termékek

Tippek a naptárszezonhoz

Őszi nyomdatippek

Így készül a tökéletes magazin!
