Pantone: 2020 színe a klasszikus kék!
Bizony, eljött az év vége: a Pantone bejelentette a várva várt év színét! Ezúttal egy igazi örökzöldre (azaz kékre!) esett a választás, amely nem más, mint a „klasszikus kék”. A Pantone kiemelt árnyalatai minden évben meghatározzák a designvilág trendjeit – a nyomdaiparét is. Nézzük, mi is ez az egész!
Az év színe
A vállalat – amely egy festékgyár -, sokak számára leginkább a Pantone Színazonosító Rendszerről ismeretes. A színteret számos ipari terület alkalmazza, többek között például a divat és a nyomdaipar. A Pantone minden évben választ egy színt, az említett év színét, amely több egy egyszerű árnyalatnál: reagál az adott korra és a legfontosabb történésekre. 2019-ben az élénk korall volt a befutó, amely meleg tónusával a digitális világ hidegségét és zárkózottságát volt hivatott ellensúlyozni. Idén tehát meghittséget, optimizmust, energikusságot hozott az életünkbe a vállalat, de mi a helyzet a jövő évvel?
A klasszikus kék
Nyugalom, stabilitás, biztonság – ezeket a fogalmakat kötötték 2020 színéhez. Az árnyalat kiegyensúlyozott, jó érzés szemnek és léleknek egyaránt, így az előbb említettek valóban könnyedén társíthatóak hozzá.
A tavalyi évhez képest véleményünk szerint sokkal szélesebb körben használható az idei választás: éppúgy mutatós lehet a klasszikus kék egy gyönyörű nagyestélyin, mint egy nyakkendőn vagy egy könyv borítóján. A belőle áradó időtlen elegancia biztosan különlegessé teszi az elkészült termékeket, így mi már nagyon várjuk a jövő évi design darabokat. A Pantone Facebook-oldalán egyébként folyamatosan megtekinthetőek ezek, így már a bögrétől kezdve a párnán át, a péksüteményen keresztül az alkoholos italig sok mindent találhattok, persze mindent PANTONE 19-4052 színkóddal megjelölve.
Ha pedig nyomdai vonatkozásban gondolkodtok, a következőket javasoljuk: használjátok nagy felületen az árnyalatot, hogy valóban visszaadhassa érzelemkifejtő hatását. Egy borítón, egy szórólap háttereként (például világos betűkkel), vagy akár kültéri plakáton abszolút el tudjuk képzelni – garantáltan megragadja a tekintetet.
Forrás: pantone.com, Pantone Facebook-oldal
További hírek
a premier nyomdában