2020 őszén is számíthat a Premier Nyomdára!

Nyomdánk működésében két dologban nem ismerünk kompromisszumot: hogy ügyfeleink számára a maximumot nyújtsuk minőségben és megbízhatóságban, illetve hogy munkatársaink munkakörülményeit folyamatosan fejlesszük, minél jobb környezetet és feltételeket teremthessünk. A pandémia időszaka mindannyiunk számára rengeteg kihívást, tapasztalást és tanulnivalót hozott, de előbbi két kritérium mellett mindvégig kitartottunk – úgy érezzük, sikerrel.

Mi a helyzet a termeléssel?

Nehéz kérdések foglalkoztattak bennünket: állítsuk le a nyomda működését, hogy biztosak lehessünk abban, kollégáink és ügyfeleink 100%-os bizonyossággal ne találkozhassanak a koronavírussal a Premier Nyomda épületében? Ebben az esetben nem lett volna lehetőségünk kiszolgálni partnereinket, akik ezekben a kritikus időkben is számítottak ránk. Amellett, hogy az ő üzleti eseményeikre is negatív hatással lett volna egy ilyen lépés, saját bevételeink és ügyfélkörünk is jócskán csorbát szenvedett volna, amely hosszú távon a cégstruktúra átalakítását vonta volna maga után. Sem partnereinknek, sem munkatársainknak nem szerettünk volna csalódást okozni.

Tudtuk, csak egy lehetőségünk van: összefogni, és vigyázni egymásra. Munkatársainkat folyamatosan tájékoztattuk, edukáltuk, hogy a terjedés lehetőségét minél inkább minimalizáljuk. Minden lehetőséget megragadtunk, hogy fertőtlenítsük a közös tereket, tárgyakat. Minden szektort átértelmeztük: lépéseket tettünk az árukiadás, a termelés és az irodai flotta területén is. Ezúton is köszönjük a fegyelmet és odafigyelést mind partnereinknek, mind dolgozóinknak!

Nincs más hátra, mint előre

Nyáron egy kicsit talán mind fellélegezhettünk, a karantén után újra teljes gőzzel néztünk a kihívások elé – természetesen a szabályokat továbbra is betartva! Elérkezett azonban az ősz, amely „normális” időkben számunkra minden évben a termelés felgyorsulását, egy igazán izgalmas időszakot hoz el. 2020-ban is erre számítunk, figyelve az aktuális eseményeket: felkészülten, felelősségteljes döntéseket hozva nézünk az őszi hónapok elé. Várjuk tehát nyomdánkban, ahol a megbízhatóság továbbra is a legfontosabb kulcsszó: akár a megrendelések teljesítéséről, akár a vírushoz való alkalmazkodásról van szó.

További hírek

a premier nyomdában

Marketing célok 2021-re? Mutatjuk, milyen terméket válasszon!

Már jócskán benne vagyunk az új évben, így mostanra bizonyosan megtervezte marketingcéljait. Ön mit valósít meg idén? Egységesíti cége arculatát? Minél több emberhez eljuttatja termékei, szolgáltatásai hírét? Esetleg belevág az online értékesítésbe?

Kényelmes és biztonságos árukiadás a Premier Nyomdában

Tavasszal megírtuk költözésünk hírét, amely elmúlt, közel 20 évünk egyik legnagyobb történése volt. Számos újítással igyekeztünk emelni szolgáltatásaink színvonalát, ezek egyike volt az árukiadás újragondolása és fejlesztése. Mutatjuk, mi változott!

2020 őszén is számíthat a Premier Nyomdára!

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

A hosszan tartó kiadvány titka

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

Hozza ki a maximumot rendezvényeiből!

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

Itt a nyár: elhoztuk a legjobb tippeket!

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

Pörgesse fel cége marketingjét

Újra megtelnek a kávézók teraszai, kinyitottak a boltok: lassan, de biztosan beindul az élet. Tudassa régi és leendő vásárlóival egyaránt a híreket! A social média és az online felületek mellett ne feledkezzen meg az offline marketingben rejlő lehetőségekről sem. Csokorba gyűjtöttük a legfontosabb elemeket!

Elköltöztünk: ismerje meg új irodánkat!

Ahogy korábbi cikkünkben említettük, hatalmas változással indítottuk az új évet: 2004 óta működő irodánkat új telephelyre költöztettük. Izgalmas hónapokon vagyunk túl: rengeteg keresgélés, tervezés, szervezés és munka eredményeképpen elfoglaltuk és teljesen belaktuk az irodát. Mai cikkünkben bemutatjuk a legújabb főhadiszállást és mesélünk erről az időszakról!

Tavaszi nyomdatippek

Végre itt a tavasz! A tél végével a nyomdai termékek iránti kereslet is megváltozik: előtérbe kerülnek a szabadtéri programok, emellett sok cég ilyenkor kap kedvet a megújuláshoz. Készítettünk egy kis ajánlót, ha Ön is bekapcsolódna a tavaszi zsongásba!

Költözik a Premier Nyomda!

Régóta fontolgattuk ezt a kérdést, mert évről évre, egyre több megrendelés érkezett hozzánk, így budafoki úti telephelyünk szűkössé vált. Számunkra mindig is megrendelőink elégedettsége volt a legfontosabb, így a bővítés és a szolgáltatásaink tovább fejlesztése mellett döntöttünk.

Pantone: 2020 színe a klasszikus kék!

Bizony, eljött az év vége: a Pantone bejelentette a várva várt év színét! Ezúttal egy igazi örökzöldre (azaz kékre!) esett a választás, amely nem más, mint a „klasszikus kék”. A Pantone kiemelt árnyalatai minden évben meghatározzák a designvilág trendjeit – a nyomdaiparét is. Nézzük, mi is ez az egész!

Készüljön az ünnepekre a Premierrel!

Bár még közel másfél hónap van karácsonyig, a cégeknek érdemes már most elkezdeni a készülődést az ünnepi időszakra. Az időben megtervezett és alaposan kidolgozott ajándék profibb hatást kelt, ráadásul személyesebb élményt nyújt, akár ügyfeleit, akár a kollégákat szeretné meglepni.

Hangolj őszre velünk!

Már bőven benne vagyunk az őszben, de még mindig maradt két hónapunk a legszínesebb évszakból! Ezúttal izgalmas nyomdai tippeket hoztunk: segítünk megidézni az ősz hangulatát a nyomtatott anyagain, felkészülünk az esős, párás időszakra, emellett a legfontosabb dátumokkal is készültünk. Vágjunk is bele!

Naptárkészítés – kezdje el időben!

Lassan véget ér a nyár és eljön az ősz: a pihenés után mindannyian újult erővel folytatjuk a munkát és vágunk bele új feladatinkba! Indulnak a kampányok, így a reklámhordozó anyagok is újra előtérbe kerülnek. Az őszi időszakot érdemes a naptárkészítéssel kezdeni, ezért mai cikkünkben ezt az igazán különleges nyomtatott terméket járjuk körbe.

Munkakörök a Premier Nyomdában II. rész

Cikkünk korábbi részében bemutattuk a megrendelések beérkezésével, feldolgozásával, a gyártás elindításával, illetve a konkrét nyomással foglalkozó munkatársaink izgalmas feladatait. Ezúttal az elkészült nyomatok további feldolgozásáért felelős kollégák munkakörébe pillanthat be, tartson velünk!

Munkakörök a Premier Nyomdában I. rész

A kiváló minőségű nyomdai termékek egy olajozottan működő, összeszokott csapat keze alatt születnek a Premier Nyomdában.  A különböző munkafázisokat más és más részleg kezeli, ezeket a munkaköröket mutatjuk cikksorozatunk első részében.

Indul a fesztiválszezon: készíttesse el plakátjait nálunk!

A jó idő közeledtével újra előtérbe kerülnek a szabadtéri programok, így érdemes kültéri reklámhordozókban gondolkodni. Ebben a kategóriában a szórólapok után a plakátok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, mai cikkünkben pedig utóbbit járjuk körül.

Regiszterstancolás

Letisztultság és áttekinthetőség az Ön kiadványaiban is. Mai cikkünkben egy olyan technikát mutatunk be, amellyel megkönnyítheti és felgyorsíthatja ügyfelei számára az információk megtalálását, miközben még esztétikusabbá is teheti anyagait. A regiszterstancolás lehet, hogy elsőre ismeretlennek hangozhat, de ha a telefonkönyv szélén található regisztert említjük már rögtön beugrik mindenkinek az a lapbevágással készült tárgymutató a könyvek margóján, amivel azonnal a keresett betűhöz tudunk lapozni.

Nyomdai fogalmak – beszéljünk a szakmáról!

A nyomdai világban nem mindig könnyű eligazodni – tudod például, hogy mit jelent a göngyölt hajtás vagy a prégelés? Ha a válasz esetlegesen nem, akkor sem kell pánikba esni: létrehoztunk egy kiadványt, amelyben tisztázzuk a szakkifejezéseket, bemutatjuk a gyakran használt technikákat, és ötleteket adunk a tökéletes nyomtatott termék elkészítéséhez.