Hozza ki a maximumot rendezvényeiből!

Az idei év nem várt visszaesést hozott mindenki számára, kifejezetten pedig azoknak, akik rendezvények szervezésével foglalkoznak. Tavasszal még kilátástalannak tűnt a helyzet, azonban jelenleg 500 főig újra megtarthatók az előadások, koncertek, különböző események. Lássuk, miként  járulhat hozzá ezek sikeréhez az offline marketing!

Hogyan hirdetnek most a szervezők?

Mivel hosszú idő után először kaptak esélyt arra, hogy rendezvényeiket pótolják, sikerre vigyék, hatalmas a verseny, így minden platformot kihasználnak. Aki mozog a social médiában, biztosan észrevette, hogy egyre több és több ilyen témájú hirdetéssel találkozik. Érdemes lehet tehát médiamixben gondolkodni, azaz az online lehetőségeken kívül offline eszközökkel is támogatni egy-egy kampányt.

Kreativitás & egyedi ötletek

A hangsúly tehát most még erősebben azon van, hogy a hirdető kiemelkedjen versenytársai közül. Összegyűjtöttünk pár ötletet, amellyel Ön is támogathatja eseményei promótálását, legyen szó kisebb volumenű, vagy akár nagyobb ivű rendezvényről.

Plakátok

Amennyiben rendelkezik üzlethelyiséggel (bolt, étterem, stb.), a plakátok elhelyezése egy jól bevált módszer. Törekedjen egyszerűségre és könnyen érthetőségre: első pillantásra ragadja meg a tekintetet és tegye érthetővé mondandóját. A plakátokat érdemes úgy elhelyezni, hogy a látogatók, vásárlók biztosan találkozzanak vele, legyen idejük nézegetni (pl. kassza, vagy az a fal, ahova az ülőalkalmatosságok néznek, stb.). Ezúttal ne feltétlenül az esztétikum, inkább a funkció domináljon. Ha van lehetősége, kültérre vagy kirakatba is tegyen belőlük, hogy a járókelők figyelmét se kerülje el az esemény híre.

Kuponok

Egy örökzöld látogató- és vevőcsalogató: a kedvezmény. Perforáció segítségével kuponokat helyezhet el szinte bármilyen nyomtatott termékre, ezáltal még interaktívabbá teheti az élményt. Rendezvények esetében a jegyekre is tehet ilyen felületet, amellyel például további eseményeire nyújthat akciót, vagy felajánlhat egy ajándék italt. Szórólapokon is izgalmas választás: 1+1 vagy százalékos kedvezményt is nyújthat az érdeklődők számára, amellyel segíthet a vásárlói döntés meghozatalában.

Egyedi élmények

Ha rendezvénye inkább zártkörű, exkluzív, tegye még személyesebbé az élményt és küldjön névre szóló meghívót, reklámterméket: digitális nyomtatással bármilyen egyedi felirat elhelyezhető a lapokon. Ha pedig az elegancia a cél, válassza a prégelést. Segítségével fémes csillogást adhat a nyomtatott anyagoknak, amelyek különleges megjelenésükkel tovább emelik a prémium érzetet.

Ajándékok

Lepje meg látogatóit apró reklámajándékokkal a nagyobb márkaélmény érdekében! Ezeket egyedileg logózott dobozokban is átadhatja, így még esztétikusabbá és egységesebbé teheti az akciót. A dobozban természetesen remekül megfér a további eseményekre invitáló szórólap, kupon, egyéb nyomtatott anyag is.

Reméljük, tippjeink között megtalálta a rendezvényei számára leghasznosabb megoldást. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba munkatársainkkal!

További hírek

a premier nyomdában

Új nyomdagép a Premier Nyomdában – nézze meg az installálását!

Nyomdánk egyik alapköve a fejlődés: közel 20 éves működésünket is ez tette lehetővé. Hisszük, hogy ahhoz, hogy versenyképesek tudjunk maradni, folyamatos megújulásra van szükség.

Marketing célok 2021-re? Mutatjuk, milyen terméket válasszon!

Már jócskán benne vagyunk az új évben, így mostanra bizonyosan megtervezte marketingcéljait. Ön mit valósít meg idén? Egységesíti cége arculatát? Minél több emberhez eljuttatja termékei, szolgáltatásai hírét? Esetleg belevág az online értékesítésbe?

Kényelmes és biztonságos árukiadás a Premier Nyomdában

Tavasszal megírtuk költözésünk hírét, amely elmúlt, közel 20 évünk egyik legnagyobb történése volt. Számos újítással igyekeztünk emelni szolgáltatásaink színvonalát, ezek egyike volt az árukiadás újragondolása és fejlesztése. Mutatjuk, mi változott!

2020 őszén is számíthat a Premier Nyomdára!

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

A hosszan tartó kiadvány titka

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

Hozza ki a maximumot rendezvényeiből!

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

Itt a nyár: elhoztuk a legjobb tippeket!

Bár sokan aggódtunk, szerencsére a nyarat nem szükséges négy fal között tölteni. A szorítások lassan oldódnak, de azért már most is van lehetőség ellátogatni kedvenc helyeinkre, beülni egy finom lattéra a megszokott kávézónkban, enni egy ebédet egy hangulatos teraszon.

Pörgesse fel cége marketingjét

Újra megtelnek a kávézók teraszai, kinyitottak a boltok: lassan, de biztosan beindul az élet. Tudassa régi és leendő vásárlóival egyaránt a híreket! A social média és az online felületek mellett ne feledkezzen meg az offline marketingben rejlő lehetőségekről sem. Csokorba gyűjtöttük a legfontosabb elemeket!

Elköltöztünk: ismerje meg új irodánkat!

Ahogy korábbi cikkünkben említettük, hatalmas változással indítottuk az új évet: 2004 óta működő irodánkat új telephelyre költöztettük. Izgalmas hónapokon vagyunk túl: rengeteg keresgélés, tervezés, szervezés és munka eredményeképpen elfoglaltuk és teljesen belaktuk az irodát. Mai cikkünkben bemutatjuk a legújabb főhadiszállást és mesélünk erről az időszakról!

Tavaszi nyomdatippek

Végre itt a tavasz! A tél végével a nyomdai termékek iránti kereslet is megváltozik: előtérbe kerülnek a szabadtéri programok, emellett sok cég ilyenkor kap kedvet a megújuláshoz. Készítettünk egy kis ajánlót, ha Ön is bekapcsolódna a tavaszi zsongásba!

Költözik a Premier Nyomda!

Régóta fontolgattuk ezt a kérdést, mert évről évre, egyre több megrendelés érkezett hozzánk, így budafoki úti telephelyünk szűkössé vált. Számunkra mindig is megrendelőink elégedettsége volt a legfontosabb, így a bővítés és a szolgáltatásaink tovább fejlesztése mellett döntöttünk.

Pantone: 2020 színe a klasszikus kék!

Bizony, eljött az év vége: a Pantone bejelentette a várva várt év színét! Ezúttal egy igazi örökzöldre (azaz kékre!) esett a választás, amely nem más, mint a „klasszikus kék”. A Pantone kiemelt árnyalatai minden évben meghatározzák a designvilág trendjeit – a nyomdaiparét is. Nézzük, mi is ez az egész!

Készüljön az ünnepekre a Premierrel!

Bár még közel másfél hónap van karácsonyig, a cégeknek érdemes már most elkezdeni a készülődést az ünnepi időszakra. Az időben megtervezett és alaposan kidolgozott ajándék profibb hatást kelt, ráadásul személyesebb élményt nyújt, akár ügyfeleit, akár a kollégákat szeretné meglepni.

Hangolj őszre velünk!

Már bőven benne vagyunk az őszben, de még mindig maradt két hónapunk a legszínesebb évszakból! Ezúttal izgalmas nyomdai tippeket hoztunk: segítünk megidézni az ősz hangulatát a nyomtatott anyagain, felkészülünk az esős, párás időszakra, emellett a legfontosabb dátumokkal is készültünk. Vágjunk is bele!

Naptárkészítés – kezdje el időben!

Lassan véget ér a nyár és eljön az ősz: a pihenés után mindannyian újult erővel folytatjuk a munkát és vágunk bele új feladatinkba! Indulnak a kampányok, így a reklámhordozó anyagok is újra előtérbe kerülnek. Az őszi időszakot érdemes a naptárkészítéssel kezdeni, ezért mai cikkünkben ezt az igazán különleges nyomtatott terméket járjuk körbe.

Munkakörök a Premier Nyomdában II. rész

Cikkünk korábbi részében bemutattuk a megrendelések beérkezésével, feldolgozásával, a gyártás elindításával, illetve a konkrét nyomással foglalkozó munkatársaink izgalmas feladatait. Ezúttal az elkészült nyomatok további feldolgozásáért felelős kollégák munkakörébe pillanthat be, tartson velünk!

Munkakörök a Premier Nyomdában I. rész

A kiváló minőségű nyomdai termékek egy olajozottan működő, összeszokott csapat keze alatt születnek a Premier Nyomdában.  A különböző munkafázisokat más és más részleg kezeli, ezeket a munkaköröket mutatjuk cikksorozatunk első részében.

Indul a fesztiválszezon: készíttesse el plakátjait nálunk!

A jó idő közeledtével újra előtérbe kerülnek a szabadtéri programok, így érdemes kültéri reklámhordozókban gondolkodni. Ebben a kategóriában a szórólapok után a plakátok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, mai cikkünkben pedig utóbbit járjuk körül.

Regiszterstancolás

Letisztultság és áttekinthetőség az Ön kiadványaiban is. Mai cikkünkben egy olyan technikát mutatunk be, amellyel megkönnyítheti és felgyorsíthatja ügyfelei számára az információk megtalálását, miközben még esztétikusabbá is teheti anyagait. A regiszterstancolás lehet, hogy elsőre ismeretlennek hangozhat, de ha a telefonkönyv szélén található regisztert említjük már rögtön beugrik mindenkinek az a lapbevágással készült tárgymutató a könyvek margóján, amivel azonnal a keresett betűhöz tudunk lapozni.